Az Európai Év Fája verseny a Cseh Köztársaságban nagy hagyományokkal bíró Év Fája verseny folytatásaként született. A nemzetközi versenyt a European Partnership Association (EPA, Környezeti Partnerség Egyesület) szervezi, a magyar fordulót pedig a hat alapítványt tömörítő EPA magyar tagja, az Ökotárs Alapítvány. A cseh versenyt az Ökotárs Alapítvány cseh testvérszervezete, a Nadace Partnerství kezdeményezte és támogatja a mai napig. Az európai verseny döntőjébe a részt vevő országok győztesei jutnak tovább.
A mozgalomhoz évente több százezren csatlakoznak, a résztvevő országok száma a kezdetek óta ötről tizenötre emelkedett, és folyamatosan várják a további csatlakozó országokat Európából. 2016-ban a versenyhez Észak-Írország és Németország csatlakozott. A szavazásra februárban került sor és csaknem 230 ezren küldték el szavazatukat a fák valamelyikére.
2012 és 2013 után ismét magyar fa lett az Európai Év Fája verseny győztese – A bátaszéki molyhos tölgy
A díjátadásra az Environmental Partnership Association által rendezett ünnepélyen 2016. április 20. szerdán került sor Brüsszelben. Az eredményhirdetés védnöke Pavel Poc Európai Parlamenti képviselő úr és támogatói az ELO és a Tetra Pak voltak. Az estet, melyen közel 250 fő volt jelen, az Európai Bizottság képviseletében Ladislav Miko és Natalie Pauwels vezette le.
A fa vándordíjat, valamint a fák ültetését és ápolását támogató 560 € összegű csekket Bozsolik Róbert, Bátaszék Legöregebb fájának benevezője vette át Magyarországról. Az eredményhirdetést követően a jelenlévők megtekinthették a döntőben résztvevő fákról készült fotókiállítást és megkóstolhatták a brnói Mendel Egyetem által felajánlott a dél-morvaországi borokat.
A versenyben résztvevő fák helyezési sorrendben:
1. Magyarország – a bátaszéki molyhos tölgy – 72 653 szavazat
2. Csehország – 43 451 szavazat
3. Szlovákia – 29 114 szavazat
4. Lengyelország – 23 313 szavazat
5. Spanyolország – 21 192 szavazat
6. Bulgária – 17 204 szavazat
7. Észtország – 9 064 szavazat
8. Anglia – 7 858 szavazat
9. Belgium – 1 262 szavazat
10. Skócia – 1 258 szavazat
11. Németország – 1 024 szavazat
12. Franciaország – 737 szavazat
13. Észak-Írország – 628 szavazat
14. Wales – 237 szavazat
15. Írország – 172 szavazat
Az Európai Év Fája verseny célja, hogy megmutassa a fák kulturális és természeti értékét, melyet becsülnünk és óvnunk kell. Itt tehát nem a fák szépsége, mérete vagy kora a fontos, hanem a történetük és kapcsolatuk az emberekkel. A versenyben ugyanis olyan fákat keresnek, melyek fontosak a körülöttük élő közösségeknek.
A bátaszéki molyhos tölgy
Bátaszék legöregebb fája, a település büszkesége a Szent Orbán Kápolna melletti molyhos tölgy. Bátaszék Tolna megye délkeleti részén a Dunát kísérő ártér és a Mecsekhez kapcsolódó szőlővel beültetett dombvidék vonulata között helyezkedik, a Szeged-Bátaszék és a Szekszárd-Mohács főközlekedési utak kereszteződésében. A Mecsek keleti dombságához tartozik az a szőlőhegy, amely élőhelyet ad a 300 – 400 évesre becsült tölgynek.
Az öreg molyhos tölgy a Bátaszék feletti dombon őrködik, vigyáz a településre, hogy történelmi és emberi értékeit meg tudja őrizni az utókornak, ne tudjon többé ártani a török veszedelem, se tűzvész, se a jégkár, se világháború. Az évszázadok óta őrködő tölgy szeretetét, tiszteletét bizonyítja, hogy minden naptári év május 25-én, a templom nevét viselő szent napján megmozdul a város apraja nagyja. Az óvodások, a kisiskolások, a gimnazisták, a katolikus hívők, a természet és a mezőgazdaság tisztelői, azaz mindenki szívesen eleveníti fel a hagyományt, mely szerint a tölgy törzsét gazdagon meg kell locsolni borral, hogy a következő évben is bőséges szőlő és bor teremjen a vidéken.
Forrás: http://www.treeoftheyear.org , http://www.azevfaja.hu