November – Szent András hava


november


November az év tizenegyedik hónapja a Gergely-naptárban. A népi kalendárium Szent András havának nevezi.
A hónap neve a latin novem szóból származik melynek jelentése kilenc, mivel eredetileg az év kilencedik hónapja volt a római naptárban, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez. A 18. századi nyelvújítók a novembernek a gémberes szót javasolták.

november 1. Mindenszentek 
E napon ma is szokás a sírok megtisztítása, feldíszítése és gyertyák gyújtása a halottak emlékezetére. A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért sokfelé szokás, hogy számukra is megterítenek, kenyeret, sót, vizet tesznek az asztalra. A bukovinai magyarok sütnek, főznek és kiviszik az ennivalót a temetőbe, osztogatják. Gyertyát gyújtanak otthon, ahány halottja van a családnak, annyit. Az Ipoly menti falvakban, aki nem tud temetőbe menni, az otthon gyújt gyertyát mindenszentek napján. Régebben figyelték, kinek ég előbb a gyertyája, mert a hiedelem szerint az hal meg előbb a családban.
A szegedi tájon mindönszentök kalácsa, kóduskalács néven üres kalácsot sütöttek, amit a temető kapujában várakozó koldusoknak adtak, hogy ők is megemlékezzenek a család halottairól. Csallóközben is az ezen a napon sütött kalácsot osztották szét a temető kapujában álló és imádkozó koldusok között, nehogy a halottak hazalátogassanak. Jászdózsán, miközben a temetőben gyertyát égettek, odahaza égve hagyták a lámpát, hogy a halottak széjjel tudjanak nézni. Úgy vélték: „Míg a harang szól, a halottak otthon vannak.” A Tápió menti falvakban egy tál ételt tettek az asztalra a halott számára.
Mindenszentekhez gazdasági hagyományok is fűződnek. Csépán ilyenkor szorultak be az állatok – a gulya, a csürhe, a ménes és a csorda. Galgamácsán e napon szegődtették a cselédeket, pásztorokat. Nagymagyaron mindenszentekkor volt a legényvásár. Itt kötöttek a gazdák egyezséget a szolgálni menő legényekkel.
november 2. Halottak napja
Mindenszentek és halottak napja közti éjszakán a néphit szerint a templomban a halottak miséznek. Halottak napján megvendégelik a szegényeket és a koldusokat. A Gyimes-völgyben így mondták: „Halottak napjára főzünk, sütünk cipókat odaadjuk avval, hogy a hóttaké.” Van, ahol a sírokra is tesznek élelmet, például Topolyán, de emellett a koldusoknak is adnak. Ipolyhídvégen halottak napján a közeli rokonság együtt fogyasztotta el az ebédet, majd kimentek a temetőbe és gyertyát gyújtottak az elhunytak tiszteletére.
Halottak napján, sőt hetében mosási tilalom volt, attól tartva, hogy akkor a hazajáró halott vízben állna. A Csallóközben is tilos volt mosni, mert megsárgulna a ruha. Nem meszeltek, mert a férgek ellepnék a házat. Halottak napján Szlavóniában sem végeztek semmilyen földmunkát, mert keléses lenne, aki ezt megszegi. Csantavéren a halottak napi esőből sok felnőtt halottra jósoltak a következő esztendőben.
Mindenszentek és a halottak napja ma városon és falun egyaránt a halottakra való emlékezés ünnepe: a temetőbe járás, a sírok rendbehozatala, a gyertyával való világítás szinte mindenki számára kötelező. A halottak napjának világítással egybekötött megünneplése néhol csak újabb szokásként, a második világháború után terjedt el, például a kalotaszegi falvakban.
november 3. A magyar tudomány napja
november 3-án a pozsonyi országgyűlésen határozták el a magyar rendek a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását. A Magyar Tudósok Világtalálkozóján (1996) döntés született arról, hogy ez a nap lesz minden évben A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, amelyet először 1997-ben ünnepeltek meg.
november 5. Szent Imre ünnepe 
Imre első királyunknak, Szent Istvánnak és Boldog Gizellának fia, akit német nagybátyja, a később szintén szentté avatott Henrik császár nevére kereszteltek. A magyar Imre név a németHenrik átvétele.
Szent Imre legendáját az Érdy-kódexben olvassuk. Jámborságával már gyermekkorában kitűnik. Királyi atyjával egyszer Szent Márton hegyére ment a bencés monostorba, ahol a szerzetesek illő tisztelettel fogadták őket. Imre miért Szentlélekkel teljes, kinek mind megismervén érdemes voltát, mindent azonképpen meg apolgata (megcsókolta). Nekit csak egyször, nekit háromszor, nekit ötször és egyet végre hétszer. Annak kedég vala fráter Maurus neve. Mikoron az szent mise megáldatott volna, az szent királ titkon kérdé meg az ő fiát, miokáért tette volna. És megjelenté az ő atyjának, hogy mindeniknek annyi esztendei volna, Hogy tisztaságus életöt fogadtanak volna. Az utolsó kedég fráter Marus szeplőtelen szűz volna.
november 11. Márton napja
Márton-napon országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész esztendőben bőven ehessenek, ihassanak. Úgy tartották, minél többet isznak, annál több erőt és egészséget isznak magukba. Ilyenkor már le lehet vágni a tömött libát. „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik” – tartották. A liba csontjából az időjárásra jósoltak: ha a liba csontja fehér és hosszú, akkor havas lesz a tél, ha viszont barna és rövid, akkor sáros. Az aznapi időből is jósoltak: „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.” Egy kalendáriumi regula szerint: „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.” „A bornak szent Márton a bírája” – tartja a mondás, azaz ilyenkor iható az újbor, más jelentése szerint az őszi időjárás dönti el, hogy milyen lesz a bor. Baranyában azt tartják, hogy a Márton-napi idő a márciusi időt mutatja meg.
Szent Márton napján a pásztorok vesszőt adtak ajándékba a gazdáknak. Ez volt a Szent Márton vesszeje. Köszöntőt is mondtak, a gazda megfizette a bélesadót vagy rétespénzt. Márton vesszeje többágú volt, úgy tartották, ahány ága van, annyit malacozik a disznó. A bősi gazdák a disznóól tetejébe szúrták dögvész ellen. Tavasszal ezzel a vesszővel hajtották ki az állatokat. Bősön zsírral, szalonnával, kolbásszal ajándékozták {7-209.} meg a pásztort, esetleg pénzt is adtak. Az Ipoly vidékén a pásztorok sorra járták a házakat, és a gazdáktól ajándékot kaptak. A Nyitra megyei Zsérén is a pásztorok hordták a mogyorófavesszőt, amiért a gazdától ajándékot kaptak.
A Dunántúlon különösen Vas megyében még sokan emlékeznek arra, hogy Márton-nap estéjén a pásztorok sorra járták a házakat köszöntőjükkel. Kezükben dús lombú nyírfavesszőt tartottak, melyből a gazdának is adtak, hogy tavasszal ezzel hajtsa először a jószágot a legelőre. Gyöngyösfalun például a kanász megkopogtatta az ablakot a következő szavakkal: „Jó estét kívánok! Elhoztuk Szent Márton püspök vesszeit. Se mink nem kezdtek, se mink nem végezzek. Úgy szaporodjanak a sertések, mint ennek ahány ága boga van” (Tátrai Zs. gy. 1966). Baranya, a Mura-vidék lakói szerint Márton-napkor nem szabad mosni, teregetni, mert elpusztulna a jószág.
Néhol Márton-nap a cselédfogás és a legeltetés határnapja, valamint vásárnap. Dunaszerdahelyen híres volt a Márton-napi vásár.
A kalotaszegi falvakban a jószág behajtása alkalmából Márton-napi bált rendeztek. Ezen a vidéken igen gyakori a Márton név, ezért mint névnapot ma is ünneplik névnapköszöntőkkel.
november 19. Erzsébet napja
Hazánkban a leggyakoribb női nevek közé tartozik az Erzsébet, azért az egyik legkedveltebb névünnep. Árpádházi Szent Erzsébet neve gyakran szerepel a pünkösdi énekekben. Lehetséges, hogy az összefüggés a pünkösdirózsa és Szent Erzsébet legendájának egyik motívuma, a rózsacsoda következtében alakult ki.
Gyermekjátékokban is gyakran előfordul Erzsébet neve, különösen az ún. várkörjáró játékokban.
Időjárásjóslás is fűződik ehhez a naphoz: Ha Erzsébet napon havazik, azt mondják: „Erzsébet megrázta a pendelyét.”
november 26. Katalin napja
Katalin-naphoz férjjósló hiedelmek és praktikák kapcsolódtak. Ilyenkor is szoktak vízbe tenni gyümölcságat, s ha az karácsonyra kizöldül, a kíváncsiskodó lánynak közeli férjhezmenetelt jósolt (lásd még Luca-nap). Az ágat ez esetben katalinágnak nevezik.
A jóslások fő ideje a lányok számára: András-nap. A legények azonban ezen a napon tudakozódhattak jövendőbelijük iránt. Például úgy, hogy lopott leányinget tettek a párnájuk alá, abban reménykedve, hogy megálmodják a feleségüket. Sárosfán, Csantavéren a fiúk Katalinkor böjtöltek, hogy álmukban meglássák a jövendőbelijüket.
Katalin női dologtiltó nap. A Szerémségben ilyenkor nem sütöttek kenyeret. Nem szabad szántani, kocsiba befogni. Leálltak a malmok is.
A Katalin-napi időjárásjóslás közismert: „Ha Katalin kopog, akkor karácsony locsog, viszont, ha Katalin locsog, akkor a karácsony kopog.” Katalin napjával befejeződtek az őszi bálok, lakodalmak.
november 30. András napja
A legjelentősebb házasságjósló, varázsló nap. Többnyire a lányoknak magányosan, titokban kellett ezeket a praktikákat elvégezniük. Próbáltak álomból jósolni. A párna alá férfiruhaneműt rejtettek, és egész nap böjtöltek. A jövendőbeli megálmodására utal a hajdúszoboszlói mondás:
Aki böjtöl András napján, Vőlegényt lát iccakáján.
A párna alá tett nadrággal előzetesen is végezhettek hatékonyságot fokozó mágikus eljárást, például a Bódva vidékén a leány kendermagot vetett a favágítóba, nadrággal boronálta el, s úgy tette a feje alá. A csallóközi Medvén egész nap böjtöltek a lányok, a fejük alá éjszakára férfiruhadarabot tettek, hogy álmukban megtudják, ki lesz a férjük. Lefekvéskor mondták: Ágyláb, léplek, Szent András kérlek, mondd meg, hogy ki lesz férjem!
Ereszrázással is próbáltak jósolni. A zsúpfedeles házak ereszét megrázták, s a kötényükbe hulló magból jósoltak: „Ha a lány kötényébe búzamag hull, jómódú legény veszi feleségül, ha rozsmag, akkor szegény legény lesz a férje, ha pondró hull bele a zsúpszalmából, még a következő évben teherbe esik”
A hallgatódzásból jóslásnak legismertebb formája volt az ól rugdosása, mely nemcsak András-napkor szokásos praktika. Úgy vélték, ahányat röffen a disznó, annyi év múlva mennek férjhez. A Zempléni-hegység falvaiban azt is figyelték, hogy anyadisznó röffen-e először, mert az özvegyet jelzett, a malac pedig legényt.
Szemétre, trágyadombra állva figyelték, honnan hallják a kutyaugatást, úgy gondolták, hogy abból az irányból jön majd a jövedőbelijük.
A Bódva vidékén András-napkor szokás volt a fonóból kisurranni, és kendermaggal hajigálni az ablakokat, várva, hogy a bennlevők mit mondanak. Azt várták: „Csengős lovon vigyenek”, de sokszor a házbeliek tréfából ilyeneket mondtak: „Vess fattyút!”, „Vénülj meg!”, „Vessz vénlánynak!”
A közös jóslások többnyire a fonóban történtek – ólomöntéssel, gombócfőzéssel. A gombócba egy-egy férfinevet rejtettek, amelyik elsőnek jön fel a víz tetejére, az lesz az illető férjének a neve. Az ólomöntésnél az öntvény alakjából a jövendőbeli foglalkozására igyekeztek jósolni.
A moldvai és Gyimes-völgyi magyarok ezen a napon a farkasok ellen megfokhagymázták az ajtókat, hogy ne vigyék el a jószágot. E célból összekötötték az ollót, mert ha nyitva maradna, a farkasok elvinnék a juhokat. András-napkor kezdődtek a disznóvágások, disznótorok, ezért nevezték disznóölőnek is.

Forrás: https://hu.wikipedia.org , http://mek.niif.hu 

 



Reply